Kérdésözön-játék =)

Goof, nekem is vannak ám kérdéseim. Te is tedd fel őket nyugodtan, így legalább látom majd, hogy miket kell megválaszolnom, és ugyanerre tudom bíztatni a többieket is! Lehet, hogy lesz köztük olyan, ami nekem eszembe sem jut, pedig lényeges. =)

Az én kérdésem pedig, illetve, amiért ez a bejegyzés születik, az az, hogy várom a TI ötleteiteket, hogy vajon mi is történt abban a másfél-két évben, amiről csak utalások voltak, hova tűnt Jaime, miért szakított vele Jázmin. Szóval írjátok meg nekem, szerintetek hogyan folytatódik a történet! =) Ezt megtehetitek itt, komiban, chatben, facebook-on, aki ott ismerősöm, vagy a ksissi92@gmail.com e-mail címen. :) Reményeim szerint, ezzel ti is jól jártok, mert kapok egy adag inspirációt, így hamarabb tudom hozni a fejezeteket. :) Tehát mindent bele! :P

A.J.

Érzelmek versenye 1. - Veszteségek

Most mondjátok meg, hát lehet nektek ellenállni? :D Itt egy kis fejezetecske, az első, csepegtetett információ morzsákkal. Aztán találgassatok! :P És isten éltesse a Jázminokat, akik ma ünnepli névnapjukat! :P

*2012 március eleje*

— Tessék, itt van – nyújtottam át Hannak az új személyimet. Több ideig tartott elintézni, hogy az új anyakönyvezett nevemmel új személyiséget is kapjak, mint szerettem volna, de sikerült.
— Jasmine Wieder. Nagyon fura. Biztos vagy benne, hogy ez volt a helyes döntés?
— Az új archoz új név is jár, nem? – próbálkoztam egy gyenge viccel. – Han, nem tudom, miért büntet az élet, de nekem elég volt a balesetekből és tragédiákból. Lehet, hogy előző életemben valami szörnyű alak voltam, de szeretnék végre tovább boldog lenni, mint pár év.
— Mióta hiszel az ilyen New age-es baromságokban? – lepődött meg, miközben visszaadta a személyim.
— Te talán nem hiszel? És jobban hangzik, mintha azt mondanám, különösebb ok nélkül vagyok ilyen szerencsétlen. Ha boldog vagyok, mindig beüt valami. Mikor Jaimét megismertem, jött a baleset, és elvesztettem a babát. Utána elvesztettem Jaimét is, aztán Anyuék…
— Jaimét te lökted el magadtól. Esze ágában sem volt elhagyni téged, de te egyszerűen ellökted. – emlékeztetett szelíden barátnőm. Az eltelt évek alatt egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Sebastian összekötött minket, végül pedig már jó barátnők lettünk. A legjobbak.
— A lényegen nem változtat. Más ember vagyok, mint mikor megismerkedtünk. Seb mikor ér haza a tesztekről? – váltottam témát.
— Két nap múlva, ha minden jól megy. Két hét múlva pedig az első futamra megy. Nem mész vele?
— Nem tudom. Be kell járnom az egyetemre a gyakorlatok miatt, és különben sincs túl sok kedvem utazgatni, mintha nem történt volna semmi. És maradnom kellene, ha el akarom adni a gödöllői házat.
— Biztos vagy benne?
— Csengével a budapesti kislakásban lakunk. Különben sem tudnék visszamenni. Nem tudom, hogy képes leszek-e egyáltalán rá.
— Szerintem várj még az eladással! Szükséged lehet még rá, és az eladás miatt biztos oda kellene menned.
— Lehet, hogy igazad van. Kikapcsoltatom a gázt és a villanyt, és úgy hagyom.
— Látod, ez sokkal ésszerűbb. Jaimével mikor beszéltél?
— Nem is tudom. Talán egy hónapja, telefonon. Részvétet nyilvánított, mondta, hogy az RB tesztpilótája lett, kérdezett a suliról, meg ilyenek.
— Nem hiányzik?
— Kettőt és könnyebbet! Csenge is mindig ezzel jön.
— Jaz, másfél éve vagytok ebben a se veled, se nélküled viszonyban. Meddig várjon még rád? – vont kérdőre szelíden, de úgy éreztem, ez a hangnem rosszabb, mintha kiabálna.
— A francba is, Hanna, szerinted nekem jó így?! Nem én keresem rendszeresen, mintha direkt élvezné, hogy mindkettőnknek fáj. Annak idején megmondtam neki, hogy ne hívjon, jobb lesz úgy, és a mai napig hajtogatom, de mindig süket fülekre találok!
— Sütött rólatok, hogy szeretitek egymást! És mindketten tudjátok jól, hogy még mindig így van, és Jaime veled ellentétben próbál tenni valamit ezért. Ha rajtad múlna a dolog, már régen elhidegültetek volna!
— Talán jobb lenne – mondtam halkan.
— Megpróbálhatnátok megint! Semmit sem veszíthetsz!
De igen, az életem. Mert bármennyire is próbáltam eltaszítani magamtól Jaimét, szükségem volt rá, még ha nem is vallottam be magamnak őszintén. Ha pedig végleg elveszíteném, azt már biztos nem élném túl, sőt, valószínűleg boldogan választanám a halált. Ezt azonban nem mondtam ki hangosan, inkább megöleltem barátnőmet, és egészen addig integettem neki, míg a Svájcba tartó járat felé özönlő tömeg elnyelte. Akkor visszaindultam a lakásba.

Prológus

Van, hogy az ember el szeretné felejteni, hogy honnan jött és ki volt. Szeretne mindent elfelejteni, kiradírozni az egész addigi életét, és új lappal nyitni, azzal a reménnyel, hogy mostantól jobb lesz. Nem lesz több fájdalom, több szilánk, amely a szívet vasmarokkal tartsa, csak a boldogság és a szabadság érzése. Szeretnének egy gondtalan és örömteli életet, hátrahagyva a sok keserűséget, amelytől már nem érezni az élet, ha nem is mindig édes, de mindenképp ízletes ízét.

De az ember csak ezekkel az emlékekkel teljesen önmaga. Meg kell tanulnunk lezárni a múltat, túljutni a rossz dolgokon, látni a boldog pillanatokat is, és reménykedni, hogy egyszer felhőtlenül boldogok lehetünk. Mert a felhők mögött ott rejtőzik a Nap, és csak arra vár, hogy előbújhasson, beragyogva életünket.

***

— "De muszáj érezned, mert ha nem érzed a bánatot, a jó érzésekről is lemaradsz!"
— Hű, mintha csak nekem mondaná… Igazán találó rész. – jegyeztem meg a falra szerelt tévében futó sorozatra célozva.
— Igaza van. Nem torpanhatsz meg, Jaz! Olyan messzire eljutottál, annyi mindenen keresztülmentél, itt már nem állhatsz meg!
— Nem kell a szentbeszéd, Seb! – néztem az ágyam szélén ülő Világbajnokra. – Majdnem mindent elveszítettem, ami pár éve még a világot jelentette. Ezzel nem tudok mit kezdeni. - halványan felrémlettek az emlékek, de behunyt szemmel villámgyorsan elhessegettem őket. Így is fájt. Túlságosan is.
— Na és mi? Jenson?
— Mondtam: majdnem mindent. De nézz rám! – tapogattam meg az arcom a kis kézitükörbe nézve. – Saját magam számára is idegen vagyok!
— Nincs igazad! Én látom a régi arcod. Az íve ugyanaz – húzta végig a mutatóujját az arcomon –, és a szemed is. Csodaszép nefelejcskék! A szemüveg is jól áll.
— Az orvos szerint készen vagyunk. – jelent meg az ajtóban Hanna. – Ha te is készen állsz, akkor mehetünk, csak alá kell írnod a papírokat.
Mély levegőt véve néztem újra a tükörbe. Egy másodpercig igyekeztem felfedezni a régi vonásaim, aztán feladva kapcsoltam ki a tévét.
— Rendben, menjünk! – álltam fel. Sebastian készségesen emelte fel a táskám, és Hanna mellé lépve egy apró csókot nyomott barátnőm szájára, miközben keze végigsimított a gömbölyödő pocakján.
Remegő lábakkal léptem ki a kórház ajtaján, mélyet lélegezve a hűvös, de egyáltalán nem hideg levegőből. Az idő a tavasz közeledtét jelezte, és talán egy új élet kezdetét is…

A Trilógia

Sziasztok!

Ezt a blogot hirtelen felindulásból hoztam létre a Száguldás a boldogság rögös aszfaltcsíkján című regényemnek, amelynek az első, illetve a félbehagyott második része az A.J.'s stories nevű blogomon vannak. Át fogom őket tölteni ide, valamint reményeim szerint átírom a második rész végét, végül ide töltöm fel a harmadik, befejező művet. :)

Azoknak, akik eddig nem olvasták: a történet a Forma1 világában játszódik. Az első kettő a 2010-es évadban, a harmadik pár évvel később. A főhős egy fiatal lány, aki Magyarországon él nevelőszüleivel, és akiről kiderül, hogy a 2009-es világbajnok, Jenson Button unokahúga. Felkeresi a britet, és ennek köszönhetően rengeteg új élménnyel és ismeretséggel gazdagszik, valamint a szerelem is rá talál. A szerelem, mely cseppet sem egyszerű, és melynek útját kátyúk nehezítik... Vajon elérhetnek az út végére, és boldogok lehetnek együtt? Vagy elmorzsolódik az út mentén?

Álmok, barátság, szerelem és rengeteg fájdalom és sérelem, melyeken csak a legerősebbek juthatnak túl. Csak a pályán száguldozz, az életben figyelj az apró csodákra!