Benzingőzös hétvége - part two

Jó szórakozást a folytatásához! ;)

—… és rengeteg autogramot kaptam, és… – Nati szája be nem állt, folyamatosan mondta a magáét, nekünk pedig már másodszorra kellett végig hallgatnunk, hiszen Apát is minden részletbe beavatta másnap reggel. Este olyan fáradt volt, hogy csak bezuhant az ágyba, és már aludt is.
Pénteken és szombaton a szabadedzéseket a célegyenes végében lévő kis dombocskáról néztük a lányokkal végig, majd az időmérőre – hogy követni tudjuk az eseményeket – felmentünk a Red Bull feletti részbe.
— Óó! – állt fel Betti az utolsó percekben. Elkaptam a kezét, és szorongatva drukkoltunk a németnek, aztán egy diadalmas kiáltással öleltük meg egymást, amikor megszerezték a pole-t.
— Kinky Kylie és Seb ismét formában! – pacsiztunk Timivel és Rebussal. Megnéztük még a kisebb kategóriák edzését illetve versenyét, majd hazamentünk.
Otthon egy gyors zuhany után egy palack zöld, pánt nélküli ruhát vettem fel, kifestettem magam, aztán átkopogtam Timihez, hogy pár hullámcsattal tűzze fel a hajam. Mindig is jó fodrász volt, aki ráadásul a legtöbbször rögtön kéznél van. Egy órával később teljes menetszerelésben köszöntünk el a vacsorát befejező család többi tagjától, és kocsiba pattanva vettük fel Bettit és Zitát, én indultunk el Budapestre.
— Hova menjünk? – kérdeztem a volán mögül.
— Bank Dance! Ne szakítsuk meg a hagyományt! – mondta Zita. Szombatonként mindig a négytermes diszkóba vettük be magunkat.
— Ki vezet haza? – kérdeztem, amikor kifizettük a belépőt, és a fülledt levegőjű épületben a második szint felé indultunk.
— Majd én – mondta Timi, és ennek megfelelően csak egy colát kért, míg mi vodka-naranccsal indítottunk.
Már egy ideje táncoltunk, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülem.
— Nahát, a paddock legszebb lányai!
— Nektek nem csicsikálnotok kellene? Ha holnap azért rontjátok el Sebastian kerékcseréjét, mert itt mulattok és isztok, tuti kirúgnak! – vettem el Victor kezéből a sört. Ahogy belekóstolva megéreztem a citromos ízt, már tudtam, hogy alkoholmentes. Vissza is adtam a vigyorgó srácnak.
— Samet és Tylert már ismeritek, ők pedig Mike és Dan – mutatta be sorban a társait, és ugyanezt megtettem én is. Betti és Tyler perceken belül egymás karjaiban kötöttek ki, és valamivel később ugyanígy járt Timi és Mike is. Mi Zitával felváltva táncoltunk a három szerelővel, akik nemigen hagytak nekünk nyugtot.
— Van barátod? – kérdezte Dan éjfél körül, amikor épp vele voltam a parketten.
— Úgy is mondhatjuk. És téged vár valaki otthon? – kérdeztem vissza. Egymáshoz simulva táncoltunk Katy Perry hangjára, így nem kellett nagyon kiabálnom.
— Csak a kutyám. De ő nem túl jó az ágyban. – hajolt közel, és a nyakamba csókolt, a kezeit pedig a csípőmről a fenekemre csúsztatta. Sokkal részegebb volt, mint én, és a mozdulatai is elég koordinálatlanok voltak.
— Ennyire ki voltál éhezve, hogy vele is próbáltad? – prüszköltem a nevetéstől. – Legközelebb inkább guminőt használj!
— Jobb szeretem a valódi nőket! – válaszolt, és a száját az enyémre nyomta. A nyelve erőszakosan furakodott be, keresve az én nyelvem. A nyakát átölelve csókoltam vissza, és a tarkóját kezdtem érzékien cirógatni. Felbátorodva markolt a hátsómba, és húzott magához még közelebb, így tökéletesen éreztem a merevedését. Belevigyorogtam a csókba, és a csípőmet mozgatva kezdtem vonaglani, ezzel még jobban felingerelve őt – és magamat is. Alig pár perc telt el így, amikor a csókot megszakítva súgott, majd a harapott a fülembe.
— Akarlak!
Normális esetben ekkor hagytam volna ott, vigyorogva figyelve az arcát, de most túlságosan sikerült magamat is felhúznom. A karjaiból kibontakozva húztam hátra, a vécék felé. Emlékeztem, hogy volt ott egy üres raktárhelyiség, és nagyon bíztam benne, hogy még mindig ott van.
A sötét folyósóra érve Dan a falnak nyomva csókolt meg újra, végig taperolva a testem. Botladozva jutottunk el a keresett ajtóig, amit belökve máris a korom sötét raktárban voltunk. A horror filmekben ilyen helyeken tanyáznak a baltás gyilkosok.
Tétovázás nélkül kezdtem kigombolni a szerelő nadrágját, ő pedig felhúzta a szoknyám, és megszabadított a tangámtól. Amint mindketten „meztelenek voltunk, a csípőmnél fogva próbált megemelni, de a sok pia miatt ez nem sikerült, és Dan hátratántorodva vert le pár dobozt egymásról. Egy pillanatra elakadó lélegzettel vártam, hogy mikor fröccsen az arcomba a vére, aztán elkergetve a rémképet, léptem utána.
— Jól vagy? – tapogattam.
— Mindjárt jól leszek! – rántott magához, és amíg ajkaival a nyakam szívogatta, egyik ujjával belém hatolt, és kezdte imitálni az aktust.
— Várj! – nyögtem elfúló hangon. – Ülj le! – löktem hátra, az egyik dobozhoz, majd az ölébe ülve kezdtem lassan mozogni. A fenekem megfogva segített a ritmusban, aztán lecsúsztatva rólam a ruha felső részét, és a melltartót, nyalogatta és harapta a melleim. Nem kellett sok idő, hogy a csúcsra érjünk.

***
A másnap reggelt egy erős kávéval indítottam, majd egy pohár vizet is utána küldtem, és csak ez után kezdtem bármi féle készülődésbe. A várható idő miatt egy vékonyabb, de hosszú farmert, és egy piros Hungaroring emblémás rövid ujjút vettem fel. A hajam ismét kibontva engedtem a vállamra omlani. Egy szokványos, natúr sminket tettem fel, a napszemüveget pedig csak hajráfként viseltem.
— Sziasztok! – köszöntöttem nagybátyám és unokatestvéreim.
— Kati és Csenge? – kérdezte Anyu a bátyját.
— Otthon. Ha gondolod, átmehettek hozzájuk.
— Igen, úgy lesz.
— Mi nem megyünk? – fogta meg Nati Anyu kezét
— Csak délután – mosolygott rá. Míg ők ezt tárgyalták meg, Rebusékkal mi az előttünk álló napról beszélgettünk.
— Tita! – szólt utánam Anyu, amikor indulni készültünk, és a kezembe nyomta a bőrdzsekim. Elmosolyodva öleltem át.
— Nem felejtettem ám el! – súgtam, majd adtam neki egy puszit. – Szeretlek!
Bettiékkel csak a pályán találkoztunk, és egyből be is vettük magunkat a fenti részbe, onnan figyeltük és beszéltünk meg a versenyek eredményeit.
— Ott maradj! – morogtam, amikor Hamilton előzni próbált, és amikor ez sikerült neki, a kelleténél kicsit erősebben csaptam le az asztalra a poharat. Apa figyelmeztetően nézett rám. A kedvem csak tovább romlott a kerékcsere, illetve Button előzése után.
— Van egy olyan érzésem, hogy nem ez lesz a kedvenc futamom – mondta Betti a tizenötödik körben.
— Dettó! – kontráztam rá, és kértem egy koktélt vigasz gyanánt.
Nati a negyvenötödik körig bírta nyugodtan nézni a versenyt, akkor feltérdelt a mögöttem álló székre, és elkezdte fonni a hajam.
— Tiszta flúgos futam! Akárcsak tavaly! – ingatta Blanka a fejét, amikor elkezdett szakadni. Mind idegesen mocorogtunk, én Natira tekintettel igyekeztem nyugton maradni.
— Ki szavaz esős húsz körre? – kérdezte Rebus.
— Miért nem jönnek be? – értetlenkedett Zita. – Így falnak mennek!
— Mindenesetre a srácok jót játszanak – utalt Zsolt a két McLaren csiki-csukijára.
— Ilyen befutóval kiegyezek! – állapítottam meg pár körrel a vége előtt.
— Káosz futam, Button győzelemmel?
— Miért? Jól hangzik! – mondta Betti.
— Button egyébként is jubilál! – osztotta meg velünk Zsolt, majd lement, hogy felkészüljön a díjátadóra.
— Ezek szerint nyugodt szívvel fogsz este bulizni? – kérdezte Anyu.
— Igen! Tequilával és krémlikőrrel! – nevettünk a lányokkal egy öt évvel ezelőtti viccen, megtapsolva a befutó Buttont és Vettelt.
— Nyolcra megyünk értetek! – mondta Rebeka, amikor hazaindulva szálltunk be a kocsikba.
Otthon a készülődést egy váltott, hideg-meleg zuhannyal és hajmosással kezdtem, majd törölközőbe bugyolálva magam dobáltam ki a szekrény fele tartalmát. Végül egy grafitszürke, gyűrt mini ruha mellett döntöttem, amihez érzéki füstös szemeket készítettem magamnak. A hajam hullámos loknikba sütöttem be, és kivételesen extra erős hajlakkal fixáltam – tisztában voltam a terveimmel, és nagyon reméltem, hogy meg is valósulnak az éjjel.
A lányok nyolcra valóban meg is érkeztek, így Anyáéktól elköszönve indultunk ismét útnak. A beléptetésnél szerencsére nem kellett sokat várni, hála a két kapus megoldásnak, odabent pedig pillanatokon belül találtunk italt és helyet magunknak. Ahogy a vendég Dj Yamamoto belecsapott a lecsóba, rögtön a táncolók között kötöttünk ki, ahonnan aztán szép lassan a kiszúrt német mellett kötöttem ki.
— Miért nem táncolsz te is? – kérdeztem, mellékerülve, amolyan ’nem is igazán érdekel’ stílusban.
— Szia! – mért végig. – Nem tudok táncolni, jobb ha kimaradok belőle.
— Ugyan, táncolni mindenki tud, csak megfelelő alkohol-mennyiség szükséges! – legyintettem ránézve. – Hogy-hogy itt vagy?
— A fiúk rábeszéltek. Igazából inkább hagytam magam, csak szálljanak le rólam végre. – vallotta be.
— Jól tették! Még az is lehet, hogy élvezni fogod! – mosolyodtam el. Tehát Dan teljesítette a kérésemet, amit természetesen egyáltalán nem kérésként vezettem fel neki a múlt éjjel. A férfi tökéletesen hitt abban, hogy a dolog az ő ötlete volt.
— Azt kötve hiszem, de azért próbálok nyitott lenni!
Azt jól is teszed! gondoltam, de válasz helyett csak belekaroltam, és a tánctérre húztam. Néhány ütős pia után már nem tiltakozott annyira. Magam sem tudom, mire számítottam, de meglepett, hogy ilyen könnyen hat rá az alkohol. Hogy pontosan hányadik abszint után kerültem én is abban az állapotba, mint Sebastian, fogalmam sincs, de az biztos, hogy nem vártam túl sokat.
A következő pillanat, amikor eléggé józan voltam ahhoz, hogy vissza tudjak emlékezni az eseményekre, egy hotelszobában ért, ahogy a hatalmas ágyon fekve faljuk és simogatjuk egymást ahol csak tudjuk. Az egész testem égett a vágytól és a szenvedélytől, és ahogy belenéztem a kék szemekbe, tudtam, hogy a pilóta is ugyanúgy akarja azt a pillanatot, amikor a testünk összeolvad, mégis addig húztuk, ameddig bírtuk cérnával. A leghosszabb előjáték volt, amiben valaha részem volt. Amikor végre belém hatolt, elégedett sikoly tört fel belőlem, és el kellett telnie pár másodpercnek, mire ismét össze tudtam szedni magam annyira, hogy folytathassuk a dolgot. A gyönyör alattomosan csapott le ránk, és hiába volt elsöprő erejű, egyszer nem elégedtünk meg vele.

***
Egy férfi mellkason ébredtem. Az orrom megtelt a férfias, mégis könnyed illattal, ahogy vettem egy mély lélegzetet, és óvatosan megmozdítottam a fejem. Sebastian Vettel lágy vonásokkal aludt. Tegnap nem hittem volna, hogy így talál a másnap. Úgy tűnik, nagyon fáradtak lehettünk, ha egymás karjaiban aludtunk el. Elvigyorodtam, ahogy eszembe jutott az éjszaka, és felülve átvetettem a bal lábam a pilóta derekán. Percekig csak gyönyörködtem az elém táruló képben, elraktározva minden egyes részletet, hiszen tudtam, hogy ilyen élményben soha többé nem lesz részem. Végül előre dőlve leheltem egy csókot a puha ajkakra, majd ízleltem végig a német állát, nyakát és felsőtestét, ezzel ébresztve.
Nyögve fordította meg a fejét, de nem volt hajlandó magához térni. Másodszorra is megcsókoltam, amire egyből éberebb lett. Döbbenettől kitágult, csodaszép kék szemekkel bámult rám, én pedig nem bírtam megállni nevetés nélkül.
— Jó reggelt! – köszöntöttem angolul, és leszállva róla keresni kezdtem a bugyimat.
— Na, mi az? – néztem rám, amikor már a melltartóm vettem fel, és ő még mindig mozdulatlanul és szótlanul bámult rám.
— Lefeküdtünk egymással – mondta kicsit rekedt hangon.
— Le bizony! – vigyorogtam rá. – És nem szokásom bevallani, de fantasztikus volt!
— Most rohansz a tévéhez?
— Nem is rohanok, és nem a tévéhez. Haza megyek, és lezuhanyozom.
— Nem dicsekszel el vele, hogy megvoltam? – nézett rám meglepve.
— Miért tenném? Semmi közük hozzá. Legfeljebb a nővérem és a legjobb barátnőm fog tudni róla, de miattuk sem kell aggódnod!
— És nem is akarsz többet ennél?
— Mit akarnék?
— Nem akarsz a barátnőm lenni? Vagy nem követelsz pénzt cserébe a hallgatásodért? – pontosított.
— Sebi, édes pasi vagy, tényleg! – mosolyodtam el. – De valljuk be, nem tartozunk egy kasztba, lehet, hogy soha többé nem találkozunk. És nem is biztos, hogy beléd tudnék szeretni. Ez csak egy csodás éjszaka volt. A második lehetőség pedig még gondolatnak is abszurd.
— Furcsa vagy. – mondta. Láttam rajta, hogy megnyugodott. – A legtöbb lány minimum elkezdene kombinálni, utána pedig rohanna a sajtóhoz, hogy kitálaljon és tönkre tegyen.
— Én nem álmodozom. Abból pedig nem sok hasznom származna, ha balhét csinálnék. – adtam a tudtára, miközben az ujjaimmal átfésültem a hajam. Végre a német is öltözni kezdett, így az alsóbb tájakon is szemügyre vehettem még utoljára.
— Azt nekem adod? – kérdeztem, amikor a földről felvette a sötétkék inget, ami a bulin volt rajta. – Emlékbe. – Láttam, hogy átgondolja a dolgot.
— Ha kapok valamit cserébe.
Elvigyorodtam, és lehúztam magamról a fekete, csipkés tangám, majd odadobtam neki.
— Megfelel?
— Hogy hívnak? – állt elém, a szemembe nézve.
— Titanilla – suttogtam. – Röviden Tita.
— Látlak még valaha?
— Szeretnél? – kérdeztem vissza. Igyekeztem higgadt maradni, holott a fülem zúgott a felgyorsuló véremtől. Emlékeztettem magam, hogy ne támadjam le, hiába szeretném.
— Nem tudom. Át kellene gondolnom – felelte. Elfordultam tőle, és a kis szekrényen lévő jegyzettömb felső lapjára felírtam egy telefonszámot.
— Tessék – adtam át Sebinek. – Nem az én számom, de a tulajdonosa ismer. Öt év garanciát vállalok rá, hogy ezen keresztül el tudsz érni, ha akarsz.
— Nem ígérem, hogy biztos felhívom – vette el.
— Nem is kell! – mosolyogtam rá. – Ez az egész maradhat egy szép emlék is.
Pár percig némán álltunk egymással szemben, végül erőt vettem magamon.
— Ideje mennem. Kapok egy búcsúcsókot?
Sebastian pár pillanatig tétovázott, végül nagyon finoman magához húzva, lágyan megcsókolt. Az az édes perc a legelső csókomra emlékeztetett, mégis ezerszeresen felül múlta azt.
Elszakadva tőle lestem ki az ajtón, majd visszafordulva magamhoz vettem a táskám, és kihúztam a kezéből a felsőt.
— Viszlát, Tita! – búcsúzott el.
— Ég veled, Bajnok! – mosolyogtam rá lágyan, és kisurrantam az üres folyosóra, behúzva magam mögött az ajtót, és lezárva a Sebastiannal köztünk történteket. Valószerűtlen volt, hogy keresne, és ahogy a férfinak is megmondtam: nem álmodozom.

Benzingőzös hétvége - part one

— Odanézzetek, ez Fernando Alonso!
— Fernando!
— Ferni! Jaj, istenem, idenézett, Fernando! – sikítozott továbbra is a mellettünk álló szőke liba. A kezében „I love you Nando!” feliratú transzparens lógott, a fél mell kilátszott, a többi részét pedig sejteni sem kellett, annyira átlátszó volt a póló, amit viselt. Összenéztünk Timivel és Bettivel, de arrébb sasszézni nem tudtunk, annyian nyomorogtunk a kordonnál.
— Biztos, hogy az RB is itt száll meg? – kérdezte Betti, bár inkább csak a szájáról tudtam leolvasni a kérdést. A sikítozás csak erősödött, amikor Alonso autogramokat kezdett osztogatni, komolyan féltem, hogy megsüketülök.
— Gyertek! – kiabált Timi, és kifelé indult a tömegből. Kézen fogtam Bettit, majd nővérem után furakodva igyekeztem nem felbukni. Timi meg sem állt a hotel személyzeti bejáratáig.
— Ha sietünk, még elkaphatjuk a két Ferrarist az aulában, utána pedig bent megvárjuk a többi pilótát.
— Beengednek? – tette fel a naiv kérdést Betti.
— Megtanulhattad volna, hogy előttünk ilyenkor nincs akadály! – vigyorgott Timi az igazolást mutatva, amit tegnap kaptunk nagybátyánktól. Mivel ismerte a hotel fejeseit, könnyen meg tudta őket győzni, hogy állítsanak ki egy nyomtatványt számunkra, mert nem okozunk semmi fennakadást. Otthonosan mozogtunk ezen a hátsó részen, és csak egy biztonsági őr kérdezte meg, hogy van képünk bepofátlankodni. Mikor azonban meglátta az engedélyt, nem tartott fel minket, sőt, készségesen a recepciónál álló Felipe Massához vezetett, aki mosolyogva írta alá a felé nyújtott Hungaroring emblémás pólót. Mellette álló versenymérnöke megjegyezte, hogy fontos emberek lehetünk, ha itt lehetünk.
— Csak jó kapcsolataink vannak! – válaszoltam, és az ő orra alá is odadugtam a fehér, Hungaroringes felsőt, ő pedig nevetve vette át Timitől az alkoholos filcet, és adott autogramot. Csak akkor néztem meg, hogy mivel egészítette ki a nevét, mikor elmentek a lifthez: „For the most beautiful hungarian girls!”
3 órát ültünk a hotel kényelmes foteljeiben, elcsípve az érkező F1-eseket, amíg a Red Bull is megérkezett. Ezt nemcsak a hotelbe lépő szerelőkről tudtuk – akik közül a legtöbben viselték valamilyen formában az RB logót –, de onnan is, hogy odakint ismét hatalmas sikongatásba kezdtek a libák.
— Sziasztok, srácok! – léptem oda a bejelentkező szerelőkhöz. Páran értetlenül néztek rám, de Mike és Victor vigyorogva pacsizott le velem. A tavalyi futamon elegyedtünk a két férfival beszélgetésbe a boxutca látogatásakor.
— Mizu, Csajszi? Reméltük, hogy idén is látunk!
— Ki nem hagynám! Ti aranyozzátok be a hétvégém! – nevettem. – Srácok, ők itt Timi és Betti! – mutattam be a mellettem álló két lányt.
— Mi van, fiúk, meg se érkeztünk, de máris csajoztok? – nevetett a megérkező Guillaume Rocquelin.
— Csak szeretnének, de nem nagyon megy nekik! – válaszoltam helyettük vigyorogva. – Kaphatnék egy aláírást? – kérdeztem, pimaszul elé lépve. Kicsit meglepődött, de azért készséggel firkantotta le a nevét.
— Odanézz, Guill aláírást osztogat!
— Elérkeztél életed fénypontjához.
— Te pedig már túl is vagy rajta, nem igaz? – kérdeztem a versenymérnökére vigyorgó német pilótától, mire a szerelők röhögésben törtek ki, Guill pedig hátba veregette Sebastiant. Hátat fordítva a párosnak kértem az ott álldogáló szerelőktől is egy-egy aláírást, ahogy azt Bettiék is tették.
Amikor már pár perce magamon éreztem egy pillantást, hátrafordulva küldtem mosolyt a szőke német felé. Egészen addig cukkoltuk egymást a Red Bullosokkal, amíg meg nem indultak a lift felé. Elköszönve ültünk vissza a fotelekbe, várva a további pilótákat, de a fő szenzáció, amiért leginkább jöttünk – a Red Bull Racing Vettel-különítménye – már elment.

***

— Tita, nem jössz? – nyitott be Timi kopogás nélkül.
— Hova? – ásítottam, és igyekeztem nővéremre fókuszálni.
— Boxutca látogatás van. Fél óra múlva indulunk, szóval kapd össze magad, ha jönni akarsz!
Nyögve temettem az arcom a párnába, majd tapogattam ki a telefonom, hogy elindítsak egy lehetőleg pörgős számot. Most már tudtam, hogy tegnap nem kellett volna reggelig sörözni az egyik helyi non-stop bárban pár ismeretlen helyi fiú társaságában. Nem voltam részeg – arra figyeltem, hogy ne igyak túl sokat –, fáradtabb már annál inkább.
David Guetta dallamaira rángattam elő egy rövidgatyát és egy atlétát, majd vetettem be az ágyat, és csoszogtam ki a fürdőszobába. Kettőt kopogtam, vagy inkább dörömböltem az ajtó, aztán választ nem várva nyitottam be. Szerencsére csak hugi fésülködött a tükör előtt.
— Szia, Tita, képzeld Zsolt megígérte, hogy idegenvezetést kapok! – csiripelte vidáman.
— Aha, az jó, Nati – motyogtam, és meglapogattam a feje búbját, amire morogva hajolt el.
Hidegvízzel mostam arcot, hogy valamennyire felébredjek, majd a színezett hidratálóval alapoztam le az arcom, hogy elfedjem a szemem alatt húzódó táskákat. Világosbarna porral kifestettem a szemhéjam, kihúztam a vízvonalakat, majd fogmosás után a szám is kifestettem egy korallos színnel, és fésülködve mentem le a földszintre, ahol a többiek elő-uzsonnáztak.
— Negyed óra. Én nyertem – pillantott fel Timi az órára. Megütközve néztem rajtuk végig.
— Ti fogadtatok, hogy mennyi idő alatt készülök el? – azt hittem, leszoktak erről a játékról, legutóbb Karácsonykor idegesítettek vele.
— Apa minimum fél órára tippelt, Anyu 20 percre.
— Én is titeket! – fintorogtam rájuk, miközben leültem a Nati mellett árválkodó székre.
— Én szeretlek, Tita! – nézett rám a kislány.
— Én is téged, Hugi! – mosolyogtam rá, és kicseréltem a tányérunkon pihenő paradicsomot és retket. Utóbbit ki nem állhatta, míg a piros zöldséget imádta. Menetrendszerű volt ez a csere, hisz én mindkettőt ugyanúgy szerettem.
— Mikor indulunk? – tette fel Timi az engem is izgató kérdést.
— Ha Zsolték megérkeznek. Mi Katival csak vasárnap megyünk.
— Muszáj? – kérdezte Nati szomorúan. Ez volt az első verseny, amire élőben mehetett, ráadásul nagyon ragaszkodott Anyához, ahogy a kései gyerekek legtöbbje.
— Talán kimehetnék, nem olyan fontos, hogy én is ott legyek azon a találkozón, úgyis rád kíváncsiak! – ajánlotta Anya.
— Legyen! – sóhajtott fel Apa. – Ki vagyok én, hogy ellent mondjak a nő-uralomnak? – tette fel a költői kérdést. Nati ez után már felderült arccal készülődött.
A szobámban pakolásztam, a kistáskába a szükséges dolgokat, amikor hallottuk a rövid dudaszót: megérkeztek nagybátyámék. Átdobtam a vállamon a táska pántját, a hajamba tettem a napszemüvegem, és lerobogtam a lépcsőn.
— Sziasztok! – üdvözöltem őket, és mindenkinek adtam két puszit, a szokás szerint sorba álló Nati egy hajborzolást is kapott.
— Kislányom, nem akarsz hozni egy kardigánt? Nincs a legmelegebb – kérdezte Anyu, mire válaszul leemeltem az egyik fogason lógó háromnegyedes ujjú ingemet. Elköszöntünk Apától, majd Timi az anyós-, én pedig az Audi hátsó ülésére vágódtam be, Nati gyerekülése mellé. Útközben felvettük Bettit, így a mi kocsink is tele lett. Az egyébként rövid út most kétszer annyi ideig tartott, de beszélgetéssel elütve alig vettük észre.
— Hol kezdjük? – kérdeztem Bettitől, amikor végre bejutva sétálgattunk, kerülgetve a tömeget. Timit már rég szem elől tévesztettük, ugyanis Rebekát és Blankát magával rángatva csatlakozott a rá váró Zitáékra.
— Menjünk sorban, aztán az RB-nél megállhatunk.
— Tita! – szól Anya utánunk, mielőtt túlzottan elszakadhattunk volna tőlük. Megállva vártuk be őket.
— Viselkedj! – fenyegetett játékosan, én pedig szem forgatva öleltem meg, és adtam neki két puszit, aztán integetve indultunk útnak. Hátranézve láttam, ahogy Nati Anya, Csenge pedig nagynéném kezét fogja, és húzzák őket az első csapathoz. Sokkal jobban lázba hozta őket a dolog, mi Bettivel inkább csak beszélgetve lébecoltunk oda-vissza, szemügyre véve a pasikat. Öt éve, az első élő versenyemen, még én is ugyanilyen izgága voltam, az idő múlásával azonban már tudott annyira tűzbe hozni a boxutca látogatása. Persze, mindig nagyon vártam, és egy-egy új versenyzőnél sorba álltunk az aláírásáért, azt az ideges, gyomorszorító érzését viszont már elveszítette.
— Remélem, találkozunk a szerelőkkel. Az a Tyler nagyon bejön!
— Tyler? – kérdeztem vissza homlokráncolva. – A szőke?
— Vele beszélgettem, amikor otthagytad Guillt – világosított fel.
— Ja, igen emlékszem! Tényleg jól néz ki. De azért ne táplálj túl nagy reményeket!
— Tita, ne légy ünneprontó! – fedett meg.
— Álmodozz csak! Majd felébresztelek, ha bilibe lóg a kezed! – nevettem, magunkra vonva a Williamsesek figyelmét.
— Tudtam, hogy bízhatok benned! Egyébként Gabi miért nem jött?
— Segítenie kell az apjának. De a futamon, ha minden igaz, itt lesz. Valahol a lelátón.
— Csak a futamon?
— Igen, csak ott. De akkor is nyugodtan szétnéznék a pasik között, ha este a Symbolban is ott lenne.
— Persze, úgy könnyű, ha nem kell hűségesnek maradnod!
— Ő sem lenne az! Pontosan tudod, hogy az első gridgirlt ágyba vinné, amelyik hajlandó összefeküdni vele – közöltem vállam vonva. – Emlékszel, hogy Bogi azzal dicsekedett, hogy ő lesz Seb Vettel kocsijánál?
— Persze, tele volt vele az üzenőfal! Nem győztem kitörölni, hogy ne lássam.
— Még sincs itt. Mikor Kata rákérdezett, azt mondta, hogy a szervezők elszúrtak valamit, és eggyel több lányt hívtak, végül ő maradt ki.
— Nem mondod! – hüledezett Betti. Volt képe ezt kamuzni?
— Szerintem ez még csak a finom füllentései közé tartozik.
— Az biztos, hogy a szilveszteri volt a legnagyobb hazugsága – bólintott.
— Ausztrália? Arról csak pletykákat hallottam.
— Úgy volt, hogy… Nézd! – biccentett a Ferrari felé, félbehagyva a mesélést.
— Gyere, menjünk! Hátha kapunk potya sütit! – ragadtam karon, és indultam sietős léptekkel az ünneplők felé.
—… bárcsak idenézne! Még nem hívott fel, de ma biztos megteszi! A horoszkópunk szerint is összeillünk Fernivel! – kaptam el az egyik lány fellengzős nyafogását.
— Majd pont érted hagyja ott Raqut! – morogtam lenézően leginkább csak magamnak, de valószínűleg nem voltam elég halk, mert rám kapta a pillantását.
— Hozzád senki sem szólt! – nézett végig rajtam leereszkedően. Szívesen lekevertem volna neki egy józanító pofont, csak úgy, grátisz.
— Épp most tetted meg, Édesem! – villantottam rá egy cukormázas műmosolyt. Betti finoman kezdett arrébb húzni – na, igen, ismert már.
— Nem mentem volna neki! – biztosítottam a lányt, amikor a Red Bull home felé tartottunk. Beszéltünk pár percet Victorékkal, latolgattuk Sebastian esélyeit – persze a fiúk hülyítettek, ezt mindannyian tudtuk –, készítettünk néhány csoportképet, aztán Tyler – Betti legnagyobb örömére – felkísért minket a VIP részlegre. Egy, az ablakhoz közel eső asztalhoz ültünk le a szerzeményeinkkel.
— Odanézz, a Németek Gyöngye! Nem kellene aláírást osztogatnia? – kérdeztem angolul Bettinek címezve, de elég hangosan, hogy Sebastian is meghallja. A számításom be is jött, ugyanis felénk fordult, majd elmosolyodva lépett hozzánk, nyomában edzőjével.
— Na, és Nektek nem kellene az aláírásomért sorban állanotok? – kérdezte.
— Tucatáru nem érdekel – vigyorodtam el. – De a Szépfiú aláírásának örülnék! – váltottam szelíd mosolyra, ahogy a finnre néztem. A pilóta döbbenten bámult rám – nyilván azt várta, hogy hasra esünk tőle –, Betti és Tommi viszont prüszkölve próbálták visszafojtani a nevetésüket. Előkaptam egy lapot és egy tollat, majd várakozóan néztem Tommira, aki végül lefirkantotta a nevét. Látszott rajta, hogy meglepődött, amiért komolyan gondolom a dolgot. Ekkor jelent meg Britta, Seb sajtósa, és egy köszönés után tudatta a pilótával, hogy ideje lenne lemennie a rajongókhoz, ha már itt van.
— Sok sikert, Németek Gyöngye! – búcsúztam egy gúnyos mosoly kíséretében.
— Ismerem ezt a pillantást! – mondta Betti, amikor eltűntek. – Kiszemelted őt magadnak!
— Meglehet… - válaszoltam sejtelmesen.
— Barátnője van! – emlékeztetett.
— Engem nem zavar! – vontam vállat. – A legjobbak is hibázhatnak!